Bár az elmúlt hét heves esőzései súlyos károkat okoztak, a Duna-Tisza-közi Homokhátság egyik kiemelt jelentőségű természeti értéke, az egész világon egyedi pusztai tölgyes számára az eső az életet, a fennmaradás esélyét jelenti.

E ritka élőhelytípus egyik utolsó maradványfoltja a Nagykőrös határában található pusztai tölgyes, amely az európai Unió Natura 2000 hálózatához tartozó védett terület. A megszokott alföldi tájhoz képest talán szokatlanul, itt zárt tölgyerdők és nyílt homoki gyepek foltjai alkotnak ligetes, mozaikos élőhelyet, amit az erdei és pusztai fajok együttélése tesz különlegessé. A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, a WWF Magyarország és Nagykőrös Önkormányzata közös LIFE-Természet projektje ennek az egyedülálló természeti tájnak a megőrzését szolgálja.

A viharok a nagykőrösi tölgyesekben is okoztak károkat. Több öreg tölgy kidőlt az erős szélben, sokszor az útra zuhanva, vagy a vadkizáró kerítéseket megrongálva. A hatalmas fatörzseket az utakról és a kerítésekről el kellett távolítani, de nem kerülnek a fűrészüzembe. A derékba tört és kidőlt fatörzsek jelenléte ugyanis az erdő természeti egyensúlyának megőrzéséhez elengedhetetlen. A holt fa ugyanis nagyon fontos élőhelye sok rovarnak, a fatörzsek odúiban pedig gazdag madárvilág és számos denevérfaj talál otthonra.
Az erdőlakó madarak számára a viharos szél ugyanakkor végzetes is lehet. Sok lehullott fészket és elpusztult fiókát számoltunk össze a napokban. Mivel éppen a kirepülési időszakban járunk, mikor a fiókák először próbálnak szárnyra kelni, amelyik nem elég erős, hogy kiállja a szelet, sajnos könnyen elpusztulhat.

Nem örülnek a viharnak az odúlakó erdei denevérek sem, amelyeknek 12 faját figyeltük meg a nagykőrösi erdőben. Ezek a kis emlősök repülő rovarokkal táplálkoznak - nem szívják más állatok vérét, ahogy a rémtörténetek alapján sokan gondolják - és mivel erős szélben nem repülnek a rovarok, ilyenkor nehezen találnak elegendő táplálékot. Nem esnek azonban kétségbe, hiszen, sajátos technikát fejlesztettek ki az ilyen kedvezőtlen időszakok átvészelésére: a téli álomhoz hasonló állapotba kerülve alszanak búvóhelyükön, míg visszatér a szép idő.

Az erdő "legfontosabb" lényei, a fák számára azonban igazi áldás a tavaszi eső, különösen itt, ahol a homokos talaj vízmegtartó képessége alacsony. Ha lombfakadáskor kevés a csapadék, a talajban tárolt kevés nedvességet az idősebb fák felszívják, nem igazán marad tartalék. A talaj felső rétege kiszárad, így a csemeték, amelyeknek a gyökere még nem ér olyan mélyre, nem jutnak elég vízhez és könnyen elpusztulhatnak.

Az élőhely-rehabilitációs munkák részeként 2009-ben mintegy 60 hektáron újítottuk fel az erdőt őshonos fafajokkal (kocsányos tölgy, szürkenyár, elegyfafajok), azonban az elültetett csemeték legnagyobb része az aszály következtében nem érte meg az őszt sem. Így bizonyítva, hogy a homoki pusztai tölgyest fenyegető veszélyek közt a szárazodás az egyik előkelő helyet foglalja el. Idén tavasszal egy új talajelőkészítési technológiát alkalmaztunk az erdősítéseknél, s ennek segítségével a csemeték gyökere mélyebbre kerülhetett. A sok tavaszi csapadéknak köszönhetően pedig most már szinte biztosra vehető, hogy az erdő felújítása ezúttal sikeres lesz, a csemeték néhány év alatt fiatal fákká cseperedhetnek majd.

A lezúduló esők miatt a pincékben már Nagykőrösön is áll a víz - a LIFE program irodájának a pincéjéből is ki kellett menteni az ott tárolt eszközöket, - a sok kár és bánat közben azonban nem szabad megfeledkezni róla, hogy a Homokhátságon, ahol sokan már elsivatagosodásról beszélnek, a víz az életfeltételek fennmaradását jelenti.