A Csendes-óceán déli partjai mentén élő ugráló nyálkáshal azon rendkívüli halak közé tartozik, amely "utálja" a vizet. A hullámverés zónájában él, és önként sosem merészkedik a nyílt tengerbe.

A csendes-óceáni nyálkáshal (Alticus arnoldorum) a legfurcsább és a legkevésbé ismert halak közé tartozik. Nem ritkasága, hanem az élőhelye miatt tudnak róla keveset a szakemberek. A kis méretű, alig 8 centiméteres hal általában a hullámverés által hevesen ostromolt, nehezen megközelíthető tengerpartokon él tapadókagylók és tarisznyarákok társaságában. Az élőhelyénél is különösebb azonban a viselkedése.

A hal - méretéhez képest - hatalmasakat ugrálva közlekedik a szárazföldön. Tapadókoronghoz hasonló, nyálkás úszójával jól meg tud kapaszkodni a sziklafelületeken is, ezért csak nagy ritkán sodródik a tengerbe. Egy-egy ilyen "baleset" után igyekszik gyorsan visszatérni a "biztonságos" szárazföldre. Úszóival remekül mászik is.

Noha van kopoltyúja, gázcseréje elsősorban erekkel sűrűn átszőtt bőrén keresztül zajlik (a kétéltűekéhez hasonlóan). Bár a vizet nem szereti, légzéséhez és a kiszáradás elkerülése miatt szüksége van a nedvességre. Ezt rendszerint a hullámokból ráfröccsenő víz biztosítja. A többi nyálkáshalfaj nem ennyire vízkerülő: általában tengerparti tócsákban, vagy a partközeli sekély vízben élnek.

A kutatók nemrég rendkívül nagy sebességű ("szuperlassítású") videofelvételek segítségével rájöttek, hogyan ugrál a hal a szárazföldön. Először C-alakban meggörbíti a testét, majd a farkát még ki is csavarja oldalra, hogy jobban megtámaszthassa az aljzaton. Ezután egy megfeszített rugóhoz hasonlóan kiegyenesedik, és saját testhosszának többszörösét kitevő magasságba és távolságra ugrik. Ez a C-alakba görbülés egyébként gyakran látható a halak világában, és a veszélyre adott ösztönös reakció, amelyet hirtelen kiegyenesedés és a menekülési sebességre való fölgyorsulás követ.

Nézze meg a hal mozgását ezen a filmfelvételen!

A halat tanulmányozó Tonia Hsieh, az amerikai Temple Egyetem biomechanikusa következő terve, hogy megvizsgálja a rokon nyálkáshalfajok genetikai rokonságának mértékét, és megpróbálja meghatározni, hogyan fejlődött ki a szárazföldi nyálkáshal az evolúció folyamán. Talán még a hal evolúciós jövőjét is sikerül kikövetkeztetni.